Munkaszösz

15/10/2017

A professzor elhelyezkedett a székben. Nyugodt könyvtári hangulat, ideális riporthelyszín. Operatőr kolléganőm még szöszög egy kicsit a világítással, hogy az egyébként barátságos professzor orrszőreinek árnyékát eltüntesse a felső ajkáról. Mndent megbeszéltünk. Felkészültünk mindketten. Várunk.

Dorci (operatőr) folyamatosan motyog, hogy: mindjártmindjárt, nnnaezzelmegvagyunk, apicsábaholahang, mindigeltekergetikakamerát, nemtudommiafrászértnemlehetááááámindegyis, ezakurvazsinórrövid...énnemértemmiért...

Professzor szemével kérdést intéz felém, aztán:

Prof: Baj van?

(Dorci dünnyög tovább)

én: (mosolyogva, mert nekem már fel sem tűnik) Ááá, dehogy, csak a kolléganőm folyamatosan jelentéseket küld az aktuális állapotáról:))

Prof: (mosoly, szerencsére van humorérzéke) Akkor jó, várunk.

Dorci: Nnnna, kész is vagyunk, már csak a microport...!

Udvariasan feltűzi a kis mikrofont a professzor ingére.

Dorci: Indulhatunk.

én: (levegőt veszek a kérdéshez)...

Dorci: (elbűvölő mosollyal odaugrik a professzorhoz) Bocsi, bocsi, csak egy hangyafasznyit feljebb teszem a mikrofont....

Elkészült, kezdünk, hibátlan riport.

A végén, miközben leszereljük a technikát...

én: (Profhoz) Köszönjük szépen a segítséget:)

Prof: (mosoly) Igazán nincs mit. (aztán kisvártatva): Én is tanultam ma valamit. Egy új mértékegységet. "Hangyafasznyi" - Hmmm. Igazán találó.

Mi megkövülten, mert észre sem vettük a szóhasználatot. Aztán feloldó közös röhögés.

Az igazi intellektus a humoráról ismerszik meg:))))))